portfolió & ötlettár
 
Alkalmazott szolgáltatások
Parmalat fogyasztói promóció javaslat
Lactalis Hungária
Meghívásos tender keretében készítettünk javaslatot a Lactalis Hungária által kiírt nyereményjátékra.
A nyereményjáték célja - a korábbi évekhez hasonlóan - a Parmalat márka, azon belül pedig a tej, tejföl és tejszín temékek megvásárlására, kipróbálására ösztönzés, továbbá az ismertség és penetráció növelése, népszerűsítése volt.
A Parmalat márka korábbi és jelenleg kommunikációi alapján elsősorban a hölgyeket, háziasszonyokat, illetve ebből következően a családokat céloztuk meg a nyereményjátékkal, így a key visual és koncepció kidolgozása során is ezt vettük figyelembe.
A nyereményjáték május-június időszakra lett tervezve, ebből kifolyólag javaslatunkban a nyarat, nyaralást tűztük ki fő irányvonalnak, ennek megfelelően találtuk ki a szlogent, illetve a nyereményeket.
A szlogen és a key visual szorosan kapcsolódik egymáshoz. A szlogenben szereplő “elrepít” szó köszön vissza mind a layout tervben, mind a nyereményekben, ami a “nyárba repítéshez” kapcsolódik és a családnak szól.
Projektismertető képek